Hírek

Amit a cselgáncsról tudni illik , ha komolyan gondolod !

A cselgáncs vagy dzsúdó (japánul ??, nyugaton júdó vagy jiu-do) a 19. század végén kialakult japán küzdosport. Jellemzoi a test-test elleni harc, az ellenfél földre dobása, gáncsolása, földön való leszorítása, karjának feszítése, illetve az ellenfél fojtó fogással való ártalmatlanná tétele

A dzsú szócska – Kanó megfogalmazása szerint – annyit jelent, mint „természetesnek lenni”, „ésszeruen”, tehát természet igazságainak, törvényszeruségeinek megfeleloen viselkedni, ezekkel összhangban cselekedni.

A dó viszont egy „tökéletesített módszert”, „szellemi utat” jelent; szemben a dzsucuval , amely csupán „fizikai muvészet” jelöl. Japánban a dó, az út szócskával más harcmuvészeteket és "utakat" is jelölnek, lásd például az Kendó (A kard útja), Csadó vagy Szadó (A tea útja), vagy akár a Sodó ( Kalligráfia).

Tehát a dzsúdó magyarul annyit jelent, hogy „lágy út”.

Kano Jigoro

Kano Jigoro emlékmuve

A dzsúdó története 

1882-ben egy akkor 22 éves fiatalember, Kanó Dzsigoró ( Hepburn: Kano Jigoro) (1860-1938), többdanos dzsúdzsucu mester, az addigi harcmuvészeti ismeretei alapján megalkotta a ma dzsúdóként ismert küzdosportot. Ez a fiatalember elszomorodva látta, hogy az akkori császárságirendszer – amit ma Meidzsi-kornak hívunk – mennyire háttérbe szorítja a régi szamurájok harcmuvészeteit, melyek évszázadokon keresztül meghatározták Japán egész társadalmi és szellemi értékét.

A szamurájok viselkedését, életfilozófiáját áthatotta az ún. busidó, amely íratlan erkölcsi törvényük volt. Eszerint elso helyen a huség és bátorság állt. Az a szamuráj, aki komolyan vétett e szabályok ellen, az elvesztett minden megbecsülést, ami a szamurájok halált megveto rétegét megillette, sot, nemcsak o, hanem egész családja is megbélyegzetté vált, mert azt tartották, hogy a család rossz nevelése okozhatta csak, ha a harcos nem bizonyította huségét uralkodója iránt. A vétkes szamuráj családja és saját becsületét azonban visszaszerezhette, ha harakirival, azaz rituális hasfelmetszéssel, majd a metszés után rögtön egy másik szamuráj által végrehajtott lefejezéssel, véget vetett saját életének.

A szamurájok szakmája a harc volt. Minden nagy hercegi – vagy csak gazdag földesúri – családnak megvolt a maga saját hadserege, melyek szinte állandó harcban álltak egymással. Így rengeteg egyéni harcmuvészeti iskola alakult ki, amelyek technikái titkosak voltak és így azok elárulása halálos bunnek számított.

Voltak olyan iskolák, melyek azt hirdették, hogy a harcban legjobb ütni vagy rúgni, mások viszont a harcosok földre dobását tartották a legeredményesebbnek. Ezek az iskolák aztán igazuk bizonyítására kihívták egymást viadalokra, ahol nem kímélték egymás életét.

A japán emberek ezen réteghez tartozó hányada ezeken a törvényeken felnove lovagias, eros, bátor, valamint igen muvelt volt, mert ez az életmód kitartásra és a világ minél jobb megismerésére nevelt. A XIX. századi Japánban ezek az értékek elvesztek, és mindenki a nyugati kultúrákat utánozta. Gyakran lehetett látni európai öltönyt és kardot viselo embereket, ami mai szemmel kissé furcsa lehetett. A gyerekek nem sportoltak olyan kitartással, ami növelte volna fizikai erejüket és kitartásukat, ezért gyakran betegeskedtek, rosszul tanultak, nem tanulták meg tisztelni társaikat és szüleiket.

Kanó Dzsigoró látta, hogy a régi japán szamurájok szellemében nem lehet tovább élni a modern Japánban, de kellenek olyan sportok, amelyekkel a gyerekek veszély nélkül kipróbálhatják erejüket és nagyon kemény fegyelemre nevelhetok. Japánban a dzsú-dzsucu több száz éves múltra visszatekinto harci muvészet volt. A régi szamurájok teljes harctechnikai agyagát tartalmazta, a dobásoktól a kardkezelési eljárásokig, és mindenre kiképezte a harcosokat.

Kanó Dzsigorónak szerencséje volt, mert az akkor még élo legnagyobb mesterektol, például Fukuda Hacsinoszukétol, Masatomo Iszótól tanulhatott.

Amikor megalkotta rendszerét, amit „dzsúdó”-nak (judo) nevezett el, elhagyta belole a testi épségre veszélyes technikákat, és sportolásra alkalmassá tette, így adta azt át a gyerekeknek és felnotteknek.

A dzsúdó ma már olimpiai sportág, ami hallatlanul emelkedo népszeruségét mutatja. Ahhoz azonban, hogy népszeruvé válhasson, sok japán mesternek kellett külföldön bebizonyítani azt, hogy a fizikailag kisebb ember is legyozheti a nagyobbat.

Az alábbi eset játszódott le Amerika egyik kikötojében. A mester felállíttatott egy küzdoteret, és kijelentette, hogy aki ot legyozi, az több száz dollárt kap. Persze a matrózok könnyu prédának nézték a 60 kg-os, alacsony emberkét. Hatalmas lendülettel támadtak rá, aztán hogy-hogy nem, az orrukon-hátukon érkeztek a porba. A döbbenetes élmény hatására mindenki meg akarta tanulni ezt a harci muvészetet, de a kegyetlenül kemény edzéseket csak nagyon kevesen bírták ki.

Azóta az európai emberek is megtanultak úgy élni, hogy alkalmasak legyenek a dzsúdótanulásra.

A küzdotér 

A küzdelem helyszíne a minimum 14 × 14 méteres, maximum 16 × 16 méteres tatami, melynél a küzdotértol eltéro színnel kell jelölni a biztonsági zónát. A tatami régen nádból, illetve gyékénybol, hiszen ez borította a japán házak, illetve dodzsók padlózatát, ma már szivacsból, illetve egyéb szintetikus anyagokból készült. Két részre osztható, belso térre, avagy küzdotérre, illetve a biztonsági zónára.

A belso tér magában foglalja a küzdoteret és a „veszélyzónát” is. A küzdotér mérete minimum 8 × 8 méter, maximum 10 × 10 méter. A „veszélyzóna” színes (általában piros), kb. 1 méter széles, a szonyeg szélét képezi, vagy a felületére van ragasztva és párhuzamos a küzdelem színhelyének oldalaival. Egy-egy kb. 10 cm széles és 50 cm hosszú kék és fehér öntapadó csíkot kell felragasztani a küzdotér közepére, egymástól mintegy 4 méterre, melyek a versenyzok helyét hivatottak megjelölni a mérkozés kezdetén, illetve befejezéskor. A kék jel a vezetobíró jobb oldalán, a fehér a bal oldalán kell hogy legyen.

A biztonsági zóna minimum 3 méter széles. Amennyiben ketto vagy több küzdotér van együttesen kialakítva, közös biztonsági zóna is használható, melynek 3-4 méter szélesség között kell lennie. A küzdotér körül legalább 50 cm-es szabad területet kell hagyni.

A dzsúdó-gi 

A dzsúdó-gi ( Hepburn: Judogi) a hivatalos dzsúdóruha, aminek versenyeken a következoknek kell megfelelnie:

1. Eros pamut- vagy hasonló anyagból kell készülnie, nem lehet olyan anyagból, amelynek keménysége, síkossága vagy vastagsága akadályozza azt, hogy az ellenfél megfogja.
2. Kék, fehér vagy majdnem fehér színunek kell lennie.
3. A hátoldalán fel kell tüntetni a nemzeti olimpiai rövidítést (pl. HUN), a betuknek 11 cm-eseknek kell lenniük.
4. A nemzeti címer maximum 100 cm2-es lehet.
5. A márkajelölés maximum 20 cm2-es lehet.
6. A válljelölés maximum 25 cm hosszú és 5 cm széles lehet. Kizárólag ugyanaz a reklám vagy a nemzeti szín lehet mindkét oldalon.
7. A kabátujjakon a 10 × 10 cm reklámfelület megengedett (lehetoség van más-más reklámok feltüntetésére). Ezek a 100 cm2-es felületek a vállakon viselheto 25 × 5 cm-es csíkok alatt, közvetlenül kapcsolódva lehetnek elhelyezve.
8. Az olimpiai vagy világbajnoki helyezettek a dzsudogin feltüntethetik eredményüket egy 6 × 10 cm-es felületen a kabát bal elülso részén alul.
9. A versenyzok nevüket viselhetik az övükön, a kabát elülso részén alul és a nadrág elülso részén felül, amely legfeljebb 3 × 10 cm lehet. Továbbá a név vagy rövidítés viselheto (nyomtatott vagy hímezett formában) a kabát hátán az olimpiai rövidítés felett úgy, hogy ez ne akadályozza az ellenfelet a fogás felvételében (a háton). A betuk magassága legfeljebb 7 cm, a név hossza 30 cm lehet. Ez a 7 × 30 cm téglalap 3 cm-rel a kabát nyak (gallér) része alatt helyezheto el, és ez alatt 4 cm-re található az olimpiai nemzeti rövidítés.
10. A kabát legyen elég hosszú ahhoz, hogy érjen legalább az öklökig a test két oldalán teljesen kinyújtva leengedett karoknál. A kabát legyen elég bo (széles) ahhoz, hogy körülérje a mellkast – a lengobordáknál legalább 20 cm-es átfedéssel. A kabátujj érjen legalább a csuklóízület fölött 5 cm-ig, legfeljebb a csuklóízületig. Egy 10–15 cm-es résnek kell lenni a kabátujj és a kar között (beleértve a bandázst is) a kabátujj teljes hosszában. A hajtókának és a gallérnak 1 cm vastagnak és 5 cm szélesnek kell lenni.
11. A nadrág legyen minden jelzéstol mentes (kivéve az 5. és 9. pontokban foglaltakat), elég hosszú, hogy eltakarja a lábakat, érjen legalább a bokaízület felett 5 cm-ig, legfeljebb a bokaízületig. Egy 10–15 cm-es résnek kell lennie a nadrágszár és a láb között (beleértve a bandázst) a nadrág teljes hosszában.
12. A kabát összefogására egy 4–5 cm széles övet kell viselni, olyan színben, amely megegyezik a versenyzo övfokozatával. Az övet deréknál kell megkötni négyszögletes kötéssel, elég szorosan ahhoz, hogy meggátolja a kabát alsó részének könnyu kicsúszását. Az övet kétszer kell a derék körül tekerni, és a négyszögletes kötés mindkét oldalán 20–30 cm-es övszakasznak kell lógnia.

Amennyiben a versenyzo dzsúdó-gije nem felel meg a szabályoknak, a vezetobíró utasítására a versenyzonek a leheto legrövidebb idon belül ki kell cserélnie öltözékét a szabályoknak megfelelore.

A versenyzo tartalék dzsúdó-gijét edzoje magával hozhatja a küzdotér mellett kijelölt helyére.

Hogy megbizonyosodjunk a versenyzo kabátujjának eloírás szerinti hosszúságáról, a vezetobíró – amikor az ellenorzést végzi – utasítja a versenyzot, hogy emelje fel mindkét karját teljesen kinyújtva elore a váll szintjéig.

A kék dzsúdó-gi hivatalos alapszíne (18–4051 és 18–4039 Pantone-kódú között, illetve a TP (the print) Pantone-skála 285-ös vagy 286-os számúnak kell lennie.

Dzsúdószintek 

Kjú ( kyu) 

• 6. kjú: Fehér öv (legalacsonyabb kju-övfokozat)
• 5. kjú: Citromsárga öv
• 4. kjú: Narancssárga öv
• 3. kjú: Zöld öv
• 2. kjú: Kék öv
• 1. kjú: Barna öv (legmagasabb kju-övfokozat)

Kodokan Judo megteremtése elott nem létezett a maihoz hasonló övszín szerinti megkülönböztetés a hagyományos harcmuvészetek gyakorlói között /lásd még dan /. Japánban 1907-re kialakul a maihoz hasonló öv /obi / és a judogi /dzsúdó ruha/. Manapság a hagyományos Japán harcmuvészetekben általában 5-6 kjú fokozatot használnak. A szín szerinti megoszlás igen különbözo. Japánban a kezdo tanulók általában fehér övet, a haladó /a mester fokozat felé haladók/ tanulók pedig barna övet viselnek. Az 50-es években Európában és Amerikában bevezették a szivárvány színeivel jelölt /sárga, zöld, kék, barna/ övszíneket Kawaishi mester a francia dzsúdó megalapítója alakította ki ezt az övszín rendszert. Franciaországban ezt azért hozta létre, hogy az európai ember érzékelni tudja a folyamatos fejlodést a JUDOban. Az 50-60-as években a Kodokan Judo-n kívül más Japán eredetu harcmuvészetek is alkalmazni kezdték a tanuló fokozatok jelölésére a különbözo színu öveket.

Dan 

Az 1–10. dan a harcmuvészetben való jártasság (emelkedo) szintjét fejezi ki. A dan kandzsija  azt jelenti, hogy „sziklába vájt lépcso”, ami arra utal, hogy (a legfölso kivételével, amit manapság már nem adományoznak) minden egyes szint fölött újabb, erofeszítéssel elérendo szint áll. A közhiedelemmel ellentétben nem minden dan-fokozat mesterfokozat. A sodan (1. dan) ( Hepburn: Shodan) jelentése: kezdo fokozat, és a haladó, komoly tanulmányok elkezdését fejezi ki.

A dan-fokozatok között megtalálhatóak kezdetben a sima, fekete övek, majd a fehér-piros csíkozott öv és végül a piros öv, mely a legjártasabb dzsúdósok övszíne.

Mielott Kanó Dzsigoró megalkotta a dzsúdót, /1882/ nem létezett kyú/dan besorolás. A mesterek titokként kezelték tudásukat és csak a kiválasztottaknak adtak teljes jogú felhatalmazást /mokuroku/ a tanításra. Az újdonsült mesternek sokáig fizetnie kellett a tanítványok után, s ez többször elég mély konfliktust eredményezett az új és régi mester között. Hasonló vita bontakozott ki a Daitó rjú ( Hepburn: Daito-ryu Jujutsu) nagymestere Takeda Szókaku ( Hepburn: Takeda Sokaku) /1860-1943/ és Uesiba Morihei ( Ueshiba Morihei) között, amikor Takeda minden daitó rjú tanítvány után pénzt követelt. Kanó 1883-ban Cunetosi Iikubo (Tsunetoshi Iikubo) /1835-1889/ Kitó-rjú ( Kito-ryu) mestertol már megkapta ezt a jogot. A dzsúdó megalapítója megszakította ezt a több évszázados hagyományt és 1884-ben létrehozta új kjú/dan rendszerét, amely a Japán középiskolai sportból vett át. Itt az úszóversenyeken a haladó sportolók fekete övet kötöttek a derekukra. – „a kezdeti szakaszban három alapszintet /kjú/ és három haladó szintet /dan/ különböztettek meg. A növendékek közül Tomita Cunedzsiró ( Tomita Tsunejiro) /1865-1937/ és Szajgó Siró (Saigo Shiro) /1866-1922/ voltak az elsok, akik a sodan /1. dan/ rangot megkapták.” részlet John Stevens három Budo Mester c. könyvébol /Hunor kiskönyvtár, 1999/. Bár ekkoriban még nem tettek a Kodokanon különbséget a júdansa  /fekete övet viselok/ és a mudansha  /még nem fekete övesek/ képviseloi között. Kanó 1907-ben létrehozta a maihoz hasonló dzsudógit és övet /obi/. Az övszínek még mindig csak fekete és fehér voltak /a fehér szín az osidoktol fogva az ártatlanság egyszeruség jelképe Japánban/. Majd a fekete után a fehér-vörös /7.-8. dan/ és a vörös övet /9.-10. dan/ is bevezették a Kodokanon a magasabb fokozatok jelölésére. Kanó és dzsúdó alapítója szinte egész életében csak fehér övet viselt, de a Japán nagymesterek /7—10. dan/ is csak ritkán ünnepi alkalmakkor viselik ezeket, az eltéro színeket. A Japán történelem folyamán a piros és fehér szín általában a szemben álló harcoló feleket különböztette meg: Így volt az a Gempei háborúban is, ahol az egyik oldalon enji csapatok a fehér zászlót, a Heike a vöröset használta csapatainak jelölésére. Az 1920-as években több más harcmuvészetben /Kendó , Karate-dó/az Aikidónak  ekkor még nem volt teljesen kialakult formája/ / is bevezettek a Kjú/dan rendszert.

Küzdelmi technikák 

• Állásharc : tacsi-vaza 
• Földharc : ne-vaza 
• Dobások : nage-vaza 
• Állások : siszei 
• Megfogások : kumikata 
• Esések : ukemi-vaza 

Dobások csoportosítása 

• Kézdobások : te-vaza 
• Csípodobások : kosi-vaza 
• Lábdobások : asi-vaza 
• Hátravetodés : ma-szutemi-vaza 
• Oldalra vetodés : joko-szutemi-vaza 

Speciális csoportosítás 

Go-kjó (??, 5 tanítás) rendszer : 5 × 8 dobás, fokozódó nehézséggel, illetve a történeti kialakulás szerinti csoportosítva.

Földharctechnikák csoportosítása 

• Leszorítások : oszae-vaza 
• Fojtások : sime-vaza 
• Feszítések : kanszecu-vaza 

Versenyvezényszavak 

• Hadzsime : rajta 
• Mate : állj 
• Josi: folytasd tovább 
• Mate szonomama : ne mozdulj, állj 
• Oszaekomi : leszorítás 
• Toketa : leszorítás megszunt
• Hantei : döntés 
• Mate szoremade : a küzdelem vége 
• Maitta : feladás 
• Hikivake : döntetlen 

Pontozás 

• Kinsa (1 pont): legkisebb értéku akció, nem kerül fel az eredményjelzo táblára
• Nevazaban: 1–14 másodpercig tartó leszorítás
• Koka (3 pont) (megszunt)
• Júkó (5 pont): legkisebb értéku akció, amely felkerül az eredményjelzo táblára; majdnem vazaari
• Nevazaban: 15–19 másodpercig tartó leszorítás
• Vaza Ari  (7 pont): majdnem ippon (2 vazaari már gyozelem )
• Nevazaban: 20–24 másodpercig tartó leszorítás
• Ippon (10 pont) teljes értéku gyozelem
• Nevazaban: 25 másodpercig tartó leszorítás

Megjegyzések:

• A segédpontok nem adódnak össze, de a két vaza Ari Ipponos gyozelemmel ér fel.
• A kinsa (1 pont) és koka (3 pont) már nem használatos versenyeken.

Büntetések 

• Elso sidó (iránymutatás) › csak megintés (régen is „sido”)
• Második sidó › júkó (régen „csui”)
• Harmadik sidó › vazaari (régen „keikoku”)
• Negyedik sidó – hanszoku make › ippon (régen is „hanszoku make”)
• Leléptetés (kejkoku, figyelmzetetés) (ippon gyozelemmel ér fel)

Új szabályzat(2013-tól) általi büntetések:

• Elso sidó: nincs büntetés(megintés)

• Második sidó: Nincs büntetés(megintés)

• Harmadik sidó: Nincs büntetés(megintés)

• Negyedik büntetés: Kizárás az adott versenybol(eltiltás)